Kezdőlap > Offtopic > K-TERA such as KID-TERA?

K-TERA such as KID-TERA?

Már jó két hete pörögnek a téma körül a koreai online MMORPG magazinok és megmondom őszintén már megpróbáltam nekiállni ennek a postnak néhányszor, de annyira nagy facepalm az egész, hogy egyszerűen eddig nem tudtam hogyan nekifogni. A történet valahonnan onnan indul, hogy januárban ingyenessé vált a TERA Dél-Koreában (melyet nem sokkal követett a nyugat is…). A kiadónak nagyon komoly tervei voltak a free-to-play transition kapcsán, azonban a számok csak nem jöttek. Az egyesített koreai netcafe adatok alapján bár az első néhány hétben komoly lendületet vett a játékosbázis növekedése, azonban ez csak arra volt elég, hogy a 20. helyről a 11-ig másszon fel, majd ezt követően stagnálni kezdjen a 13-15 hely között. Mindez főleg azért is meglepetésként érhette a koreai kiadót, mivel ezzel párhuzamosan a nyugati f2p átállások igen sikeresek lettek. A legfrissebb információk szerint az EU és az NA aktív játékosbázis más lassan meghaladja a 3 milliót is és a játék lényegében még csak most vetkőzte le a gyerekbetegségeit (lásd pl. Nexus lag).

Ahogy fentebb is írtam jó két hete indult el a legújabb marketing váltás híresztelése. Előbb csak egy facebook üzenet jelent meg az alábbi képpel, majd szépen lassan minden nagyobb híroldal is átvette a közleményt:

kidtera_trans004

Mivel a free-to-play átállás a jelenlegi kontenttel nem hozta a várt sikert az anyaországban, ezért a kiadó úgy döntött, hogy célcsoportot vált. A váltás már élesítésre is került a K-TERA szerveren (márc 28 patch), azonban csak a jövő héttől aktiválják (akinek van k-tera accountja az már hétfőtől “élvezheti” a változást)  Ennek egyik leglátványosabb megnyilvánulása az, hogy az összes karaktert modellt átvariálják ilyen vicces nagyfejű képregényszerű (manga-szerű???) figurává. Az első hónapban ez még opcionális lesz, azonban a májustól minden karakter automatikusan átkonvertálódik.

kidtera_trans009

Természetesen a célcsoport váltás nem csak annyi változást jelent, hogy a karakterek gyerekké változnak. Hosszú hónapokig vizsgálták a 6+ korosztálynak szánt játékokat és megpróbálták abból a legfontosabb és legérdekesebb momentumokat átemelni a KID-TERA-ba. Alábbiakban összefoglalnám a fontosabb változásokat amik már május 1-től életbe lépnek a KID-TERA-ban:

  • A fiatalabb korcsoport miatt kikerülnek a játékból a bonyolult hosszú dialógusokat tartalmazó questek és cutscene videók. Helyette sokkal több emóciót és kevesebb szöveget tartalmazó miniküldetések és videók kerülnek a játákba.
  • Bekerül a játékba egy újabb szakma: cooking, azaz főzés. A szakma igen bonyolult és egyben viccesre is sikeredett. Vannak bizonyos alapanyagok amiket csak bizonyos classok tudnak gyártani. Pl. húst kloffolni csak a berserker tud, de ha pl. darálthús kell valamihez azt meg csak a warrior tudja megcsinálni. Hogy miért fontos mindez? A játék egyik legfontosabb új tartalma a cooking köré fog épülni. A meglévő instanceokat némileg átalakítják és lesz lehetőség arra, hogy bizonyos bossokat pl. a játékosok megetessenek és ezáltal megszelídítsék őket és ezáltal kapjanak akár fix lootokat is.
  • A matchmakingben lesz olyan opció, hogy “pacifista” módon akarod teljesíteni az adott instancet. Ilyenkor csak olyan más játékosokkal rakhat össze a játék, akikkel közösen megetetni, simogatni és vagy éppen szelídíteni akarjátok a bossokat, mobokat, trashpackeket.
  • A mobok megszelídítésére egyébként nagyon sok megoldás lesz, az etetés ebből pl. csak az egyik megoldás, mely csak bizonyos bossoknál/moboknál lehet sikeres. Van olyan boss, akinek pl. meg kell keresni a gyerekkori kedvenc játékát és odaadni neki, van ahol pl. patkányokat kell gyűjteni a mobnak akiktől fél és félelmében a játékosokhoz fut segítségért és persze sok egyéb vicces dolog is történhet. Könnyen ellenőrizhető, hogy melyik mob mennyire barátságos, szelíd:

kidtera_trans032

  • Ez az extra info bar mutatja, hogy az adott szörny mennyire barátságot/védelmező már az irányunkba. Ha a bar több mint a fele már kék, akkor a szabadon oda lehet menni a mobhoz, ha túl vagyunk a 70%-os jelölésen is, akkor szelídbe vált és megajándékoz bennünket. (Erről később)
  • A Koreai gyermekvédelmi törvények miatt kiskorú nem vehet részt semmilyen szerencsejáték szerűségben és nem lehet kitéve a véletlen okozta negatív sokknak, ezért a játékból szinte teljesen száműzik a randomitást. Mit is jelent ez a gyakorlatban:
    • Nincs többé randomitás a masterworkingben. Ellenben havonta egy darab itemet tudsz csak masterworkölni egy igen hosszú speciális küldetésen keresztül.
    • Nincs többé randomitás az enchantolásban sem. Viszont fontos változás: megszűnik a játékban a “fodder fogalma” és lvl60-tól csak enigmatic itemek esnek. Tehát bár minden enchantolás sikeres lesz, de ahhoz alapanyagként csak enigmatic itemeket lehet használni.
    • Apropó enigmatic: Nincs rng az enigmaticnál sem. Az Incinerate scroll viszont csak az első random slotot nyitja meg az adott tárgyon (viszont ott a játékos tudja megválasztani, hogy a lehetőségek közül melyik stat unlockolódjon). Ha a játékos szeretné a többi slotot is unlockolni, akkor ehhez spellbindet kell használnia.
    • Bossok lootja: Ha a játékosok a jelenlegi rendszer alapján csak leölik az instance szörnyeket, akkor nem változik semmi, ha viszont használják az új cooking/taming skilleket, akkor a mobokat/bossokat el lehet juttatni a szelíd állapotba (70% a taming baron), ilyenkor a mob megajándékozza a játékokat >> Minden játékos szabadon választhat egy lootot az adott mob teljes valued-loot táblájából.
  • Mivel a 18-as karika lecserélésre kerül a 6+-os karikára ezért a teljes combat rendszert is átalakítják, a mobokból vér helyett ilyen zöld nyálka fog folyni. Fontos, hogy nincs vérfröccs és semmi hasonló. Ha jól értelmezem a leírást, akkor valamilyen nyálkás gumicukor szerűség lesz a vér helyett. Bár lehet ezt félre értettem.
  • Természetesen 6+-os játékosok számára egymás gyilkolása teljesen kizárt, így a játékból száműzik az összes direkt PvP-t. A PK teljesen megszűnik, ellenben a duel, deathmatch és a battleground/arena is megmarad. Annyi változik viszont, hogy PVP-ben a játékosok nem veszíthetnek HP-t és nem használhatnak fegyvert sem. Unarmed megy a “harc”, a HP helyett pedig egy külön “Spirit” bar adja, ami azt mutatja, hogy mennyire van még kedved játszani. Természetesen a karaktert egymást nem püfölik, hanem csikizik, grimaszokat vágnak, kinevetik egymást, kiabálnak egymással, stb.

Röviden ennyi lenne a lényeg, bár még bőven vannak apróbb változások, pl. a mobok küllemében, az NPC-k viselkedésében (lesz pl. mood faktora az NPC-knek, ha sokan adnak/vesznek nála, akkor behisztizik és meg kell nyugtatni, hozni neki egy fagyit vagy mesélni neki egy történetet, különben szóba sem áll velünk), stb-stb.

Ami viszont fontos: A nyugati kiadók egyelőre SEMMIT nem nyilatkoztam még erről a váltásból. Kétlem, hogy nálunk is hasonló átállást fontolgatnának, bár tény, hogy a Gameforge szintén inkább a fiatalabb korosztályok felé nyit. De ettől függetlenül nem hinném, hogy reális esélye lenne nálunk is egy ilyen átállásnak, maximum azt tudom elképzelni, hogy fellőnek néhány KID-TERA szervert itt is. Mindettől függetlenül persze jó kérdés, hogy a Bluehole mennyi erőforrást fog fordítani a “hagyományos” TERA fejlesztésére.

Kategóriák:Offtopic Címkék: , , ,
  1. Imperion
    március 31, 2013 - 10:45 du.

    Uhh ez nagyon durván hangzik. Remélem azért nálunk is behozzák ezt, mert a gyerkőcöknek ez tényleg jó lenne

  2. !PalacsintA
    március 31, 2013 - 10:45 du.

    EEEZZZ MMIIII??? TÉNYLEG EZ LESZ EBBŐL? NEEEEEEE

  3. TemPaki
    március 31, 2013 - 10:47 du.

    Azok a fejek. Vicces lesz így. Bár én szerintem ennek így nem lesz nagy jövője. Nem hiszem, hogy ennyire egyszerűen át lehetne állni a 6 éves korosztályra. Ehhez ennél sokkal több változtatás kellene szerintem.

  4. Alienware
    március 31, 2013 - 10:48 du.

    Én ez nem akarom 😦 Ne rontsák már el a játékot kérlek! :((((

  5. WoW_first_MMO
    március 31, 2013 - 10:50 du.

    Akkor marad a wow… Kár érte.

  6. Nolda
    március 31, 2013 - 10:50 du.

    Április bolondja…. legalábbis remélem

  7. Kili
    március 31, 2013 - 10:54 du.

    Nem tűnik fel senkinek hogy 1 óra múlva április 1 ? 😉

  8. Chiccoo
    március 31, 2013 - 10:55 du.

    március van 😦 szóval komoly úgy tűnik

  9. Coglion
    március 31, 2013 - 10:55 du.

    Ez vicc, nem hiszem el miért kell 6 éveseknek csinálni egy játékot ami 18+nak indult. Mindegy, nem is szenvedek addig az enchanttal, enigmatikkal, majd megvárom hogy felmenjen magától….

    Arról van hír, hogy mi lesz a GVG-vel? Lesz még választás, Vanarch?

  10. Adaam5
    március 31, 2013 - 10:59 du.

    Ha igaz lenne már többen csámcsognálak rajta 😀 de jó cikk,én nagyon beszartam 😀

  11. Mayen
    március 31, 2013 - 11:11 du.

    Úgy tudtam, hogy ez lesz! Mindig ez van, beleszeretek egy koreai játékba majd egyszerűen tönkre teszik! Remélem KimJongUn tényleg elküldi azokat az atomokat Dél-Koreára és földbe dörgöli ezt az egész büdös bagázst! Atomot nekik!

    • mz
      április 1, 2013 - 1:18 du.

      Szerintem kezeltesd magad!

  12. Pocak
    március 31, 2013 - 11:25 du.

    Ennyi komnetelőből egy sem vette a fáradtságot, hogy a linkekre katintson!
    Az első link nem más, mint egy bolondok napi esemény bejelentése.

    Nos akkor kik lettek április bolondjai? 😛

    Szép volt Meno! 😉

  13. Sidori
    március 31, 2013 - 11:43 du.

    Jó kis Bolondok napjai ajándék 😀

  14. Piki
    március 31, 2013 - 11:48 du.

    Aprilis 1 , Még el is hittem először XD

  15. IceSkull
    március 31, 2013 - 11:50 du.

    Jó volt ez Meno de szerintem kicsit túlspiláztad a sztorit, az értelmesebbek rögtön rájönnek, hogy ez egy áprilisi tréfa. 🙂 Akik meg kicsit követik a külföldi tera eseményeket, azok meg még azt is tudják mitől lehet nagy feje egy karakternek vagy akár nőhet maga a kari a háromszorosára. 😉
    Amúgy grat a poszthoz, simán elmehetnél meseírónak is! 😀
    Örülök, hogy minden évben van egy ilyen vicces része is az oldalnak, nice job! 🙂

  16. Enemyx
    április 1, 2013 - 4:57 de.

    Akinek a végére nem esik le a lényeg annak ajánlom nézze meg milyen nap van. 😀

  17. Enemyx
    április 1, 2013 - 7:42 de.

    Viszont viccet félre téve tényleg kerül egy kis bonusz a játékba, méghozzá a poporikhoz. 😀 http://sphotos-c.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/577799_10152328568535032_1322256368_n.jpg

    • Maya
      április 2, 2013 - 1:11 du.

      Elborzadva olvastam mi lessz, de a pvp résznél ahol csikizés volt … eszembe jutott hogy hoppá bolondok napja jöhet. Huuu majdnem megkajáltam … gz 🙂

  18. Maya
    április 2, 2013 - 1:12 du.

    rossz helyre írtam persze úgy látom ^^

  19. thalrador
    április 4, 2013 - 1:32 du.

    Ezekben a postokban a legviccesebb az az első n darab kommentelő akiknek az IQ-ja alulról súrolja a szobahőmérsékletet, és véresen ugranak rá a postra, “fujj bazzeg akkor megyek vissza wowozni/swtorozni/dömperezni, hogy lehet így elrontani egy ilyen játékot megölök minden keleti népcsoportot wáááááá”
    Köszönjük Menó, totaly made my day!

  1. No trackbacks yet.

Hozzászólás a(z) Coglion bejegyzéshez Kilépés a válaszból